éjjen! :)

Zsóti volt olyan kitartó, és ügyes, hogy megörökítette a nagy pillanatot

 kepfeltoltes.hu/110814/1000_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

Rejtő Jenő
Pipacs, a fenegyerek
részlet

Részletekre nem térek ki. Talán elég, ha megemlítem, hogy itt már sok ember megőrült attól, amit látott... Pipacs, a sírásó, viszont kilencvenhat kilót nyomott, és miután a markába köpött, dalolva nyomta ásóját a földbe. Képzelhetik, hogy karanténnak nem éppen fürdőhely céljaira alkalmas szigetet választanak ki. Átlagos negyven fok volt itt a meleg, de sokszor napokig állt ötven felett. Egy karanténban!

De ezt talán ne részletezzük.

Csak annyit, hogy Pipacs alacsony, de igen vastag ember volt. Vastag, de nem kövér. Nagy csípője, széles nyaka, oszlopos combjai, előreugró gorillaállkapcsa csupa erőt, stabilitást és nyugalmat sugárzott. Kevésbé tette előkelővé a megjelenését, hogy két lábfejét egymástól legyezőszerűen távol tartotta. Ő volt ugyanis a világ legcsámpásabb embere. Felső teste inga módjára lengett járás közben a derekán, és szokott mozdulata volt, hogy zsebre dugott két kezével időnként felfelé rántotta a nadrágját. Ez nála jókedv jele volt, mert nyomban utána egy halk indulót komponált, amit összevont szemöldökkel, halkan dalolt, és szöveget is írt hozzá. Amikor először láttam a temetőben, fütyörészve, fél kezét zsebre dugva locsolta a virágokat, olykor nyájas pillantást vetve a füvön elrendezett, türelmesen várakozó harminc-negyven halottra; kis, fekete matrózsapkája mellé néhány szál mimózát tűzött, és egyet rántva a nadrágján, halk gégehangon, ütemesen dúdolta:

Fel hát, fel hát, ti kedves tetemek,
Jön a Pipacs bácsi, és szépen eltemet,
Trallala, trallala, csak ne féljetek.

Ásta a sírt, és már századszor ismételte az utolsó sort, hogy "trallala, trallala, csak ne féljetek". Akkor vett észre, amikor egészen hozzáléptem. Összeráncolt homlokkal nézett rám.

- Na, csak feküdjön szépen vissza, mindjárt meglesz a sírja. Látja, a többi nem mászkál.

Szeretem a tréfás embereket.

- A gyékényekért küldtek - feleltem. - Nevem Robin. Két hónapja vagyok itt.

- Mindegy. Már nem tart soká.

- Nem akarom feltartani - mondtam -, mert már sürgősen tennie kell valamit, ebben a melegben, ennyi halott között...

- Igaza van. Jöjjön pálinkát inni. Az a legjobb ellene.

Zsebre dugta a kezét, megrántotta a nadrágját, és imbolygó járásával megindult előttem.

- Hová megyünk?

Erről nyomban eldúdolta egy harci indulóját.

Hová megyünk, hová megyünk?
Fel hát most, cimborák!
Hová megyünk, hová megyünk?
Iszunk, trallallala...

Nem volt fűzfapoéta. A rím kedvéért nem rontotta el a verset.

A sziget végében egy kis kalyiba állt, amelynek berendezése egy gyékényből, egy üveg pálinkából és néhány száz légyből állott. Agyonütöttük az egyhangú délelőtti órákat, néhány üveg pálinka mellett, társalogva. Pipacs is körülbelül azért volt sírásó, amiért én gyengélkedtem. A karantén az egyetlen hely, ahova a gyarmati rendőrség nem üti be az orrát. Itt nyugodtan lehet élni. Esetleg meghalni. Viszont ha az ember az első néhány hét alatt egy-két veszélyesebb fertőző betegségen átmegy, bizonyos fokig immúnis lesz. Irtózatos hőség volt. A kis kunyhó falain zsírosan fénylettek a szép zöld penészgyöngyök. Ebben a kunyhóban határoztuk el Pipaccsal, hogy bármilyen nyugodalmas, kényelmes is ez az élet, visszamegyünk egy kissé a nagyvilágba. Egy viharos éjjelen sikerült a szökés, mert a villám belecsapott a magas feszültséggel telített drótkerítésbe.

Eljutottunk kenuval Dél-Tiworba. Azóta jó barátok vagyunk, és együtt vándorolunk.

Ide, Borneo egy istenverte kikötőjébe, Kuala Lumpurból érkeztünk sietve. Vidám, bohém emberek voltunk. Jókedvűen, békésen szerettünk járni a kikötőkbe, és mégis lihegve, rohanva, bujkálva kellett megérkeznünk Borneóra, miután Kuala Lumpurban utolért a burmai rendőrség értesítése, hogy Batáviából, az adeni hatóság megkeresésére, köröznek bennünket, és elfogatásunk esetén kérik, hogy mindkettőnket szigorú fedezettel szállítsanak Colombóba. Mindez néhány svéd matróz miatt, akik érthetetlen oknál fogva ragaszkodtak ahhoz, hogy Pipacs ne énekelje állandóan az "Ausztráliában örülnek a lányok, ha megérkezem" szövegű saját szerzeményű dalát. Pipacs a jogtalan követelést olyan határozottan kérte ki magának, hogy a matrózokat kórházba szállították. Miután a többi jelenlévőt is meggyőztük e dal szépségéről, levettük a vendéglősről a büféasztalt, és sietve távoztunk.

Egy garasunk sem volt, és a borneói kikötők nem adnak annyi lehetőséget, mint a Déli-tenger rendesebb szigetei. Aki ide jön, azt vagy nagyon megfizetik, vagy mindenhol üldözik. A mocskos, olajos tengervízbe egy keskeny kőgát nyúlik, a parton néhány vámbódé és elszórtan egy-két épület. Ötvenfokos forróságban pállott, langyos esővíz ömlik, és az embernek varratonként fáj a koponyája... Egy piszkos gőzös közeleg lassan dülöngélve a tengeren.

Az elhagyott vámház mellett fabódé áll, fedett terasszal.

- Gyere, együnk valamit - mondta Pipacs.

- Megőrültél? Egy vasunk sincs.

- Na és? Nem fizetni akarok, hanem enni.

És már megy fel a korhadt lépcsőn, leveszi a kabátját, hogy csíkos, kivágott trikója ne gyűrődjék, roppant, szőrös öklével veri az asztalt, míg végül egy kínai jön. Erélyesen rászól:

- Elvisszük majd innen a Royal Dutch igazgatójának a poggyászát.

- Itt nincs poggyász...

- Majd ideküldik. Addig hozzál két személynek egy tisztességes reistafelt.

Közben megérkezett az ócska gőzös. Néhány maláji kuli szállt ki, két európai munkás és végül...

Végül egy gyönyörű nő. Gyönyörű és európai.

A turisták trópusi eleganciájával öltözve.

- Utánamegyek - mondta Pipacs. - Ennek talán vihetem a koffereit vagy ajánlkozom idegenvezetőnek.

- Micsoda? Hiszen nem is ismered ezt a helyet.

- Mondd már. Ő sem ismeri. Itt várj meg.

Felcsapta galambszürke keménykalapját, mert Pipacs szerette a kissé rikító, változatos öltözködési módot, és felrántva nadrágját, zsebre dugott kézzel megindult a nő után, egy harci indulót komponálva. Vastag, imbolygó alakja eltűnt a harsogó zápor vízködében, és én kissé aggódva maradtam ott egy kétszemélyes reistafel társaságában, pénz nélkül.

Másfél óra múlva a vendéglős érdeklődött, hogy mi a neve az igazgatónak, akit várunk? Azt mondtam, hogy a nevét nem tudom, de errefelé nagyon tisztelik.

Kezdtem kellemetlenül érezni magamat. Közben elállt a zápor, kisütött a nap, és a hőség pokoli volt. A földből dohos gőzölgéssel párolgott vissza az eső, megjelentek sűrű rajokban a szúnyogok, és a vendéglős egyre melegebben érdeklődött az igazgató személye felől. Három teljes óra múlt el, és Pipacs nincs sehol. Egy bennszülött rendőr közeledett és a vendéglős odament hozzá.

Együtt jöttek vissza a teraszra.

- Kit vár? - kérdezte tőlem a rendőr.

- Egy vállalati igazgatót - feleltem elszántan.

- Jöjjön velem.

- Majd megtanítani... Szegény kínait becsapsz... - pityeregte a vendéglős.

- Mi történik itt? - szólalt meg hűvös előkelőséggel egy úr, akinek mindenki tiszteletteljesen utat nyitott. Az illető megszólalásig hasonlított Pipacsra, pedig szó sem lehetett arról, hogy ő az. Vakító fehér ruhában volt, krémszínű bricseszben, lakkcsizmában, trópusi kalapban, jobb válláról egy fényképezőgép lógott és a balról egy gukker.

A rendőr udvariasan bólintott.

- Ezt a csavargót igazoltatjuk.

- Felesleges... - felelte parancsoló legyintéssel.

- Talán nem csavargó? - kérdezte a rendőr.

- De az, züllött csavargó. Azonban én... izé... kibéreltem...

Pipacs! Istenemre, ez Pipacs. Hiszen halkan dalolja, hogy "kibéreltem". Mi az? Úgy fest, mint a legpedánsabb gyarmati főfelügyelő.

A kínai gyorsan elsiet a belső szobába, a rendőr tisztelegve távozik. Ketten maradunk a teraszon, Pipacs még azt mondja nekem, jó hangosan, hogy a távolodók hallják:

- Itt van egypár shilling, hogy ne jöjjön zavarba ezentúl, és szerezzen valami rendes ruhát magának, mert kirúgom, ha mindig ilyen mocskos lesz!

Amikor egyedül maradtunk, csendesen ezt mondtam:

- A vámház mögött láttam egy kis vitorlást kikötve, jobb, ha azon menekülünk, mint az őserdő felé.

- Miért menekülnénk? - kérdezte gyerekes ámulattal.

- Majd elmondod útközben. Most csak siessünk. Lehet, hogy már megtalálták a holttestet.

- Csak nem hiszed, hogy megöltem valakit?

- De hát mi történt? - érdeklődtem izgatottan.

- Leült, és egykedvűen vállat vont.

- Író lettem...

mek.niif.hu/01100/01173/01173.htm

akinek ez túl hosszú, ugyan még nem volt , de szar, annak egy fotó
abból a posztból ami most nem készült el :)

Nagyon boldog névnapot neked, minden széppel és jóval:)

napsütéssel

 ilyen nyugalommal, álmokkal teli legyen:)

 ami lemaradt, ahogy spájdi mondta havajbugunapszemcsi:)

egészségedre:)!

ápdét:
megjött a meglepetés vendég is:)

 na ugye, megmondtuk mi Angyival, hogy ez egy ilyen dolog:)

de az is beteg aki ilyet vesz :D

www.elter.hu/termekek/16534

Negyedik fejezet,

amelyben Füles elveszti a farkát, és Mackó megtalálja

Öreg Szürke Csacsi, Füles néven közismert, az erdőnek egy árnyékos sarkában állt, lógatva a fejét, és mindenfélére gondolt. Néha szomorúan azt gondolta: "Miért?" - és néha azt gondolta: "Minekutána"; - és néha azt gondolta: "Amennyiben." Vagy: "Minekutána tehát." És néha nem is tudta, hogy mire gondol. Így hát, mikor Micimackó arra sétált, Füles őszintén megörült, hogy egy kicsit abbahagyhatja a gondolkodást, és azt mondhatja: "Hát hogy vagyunk, hogy vagyunk?" - a maga borongós modorában.

- És te hogy vagy? Nálad mi újság? - kérdezte Micimackó.

Füles fölemelte a fejét, átfordult vele a jobb oldalra, és ott megint lelógatta.

- Nem mondhatnám, hogy nagyon "hogyan" vagyok. Egy idő óta éppen csak hogy vagyok, de nem vagyok hogyan.

- Nono - mondta Mackó. - Nem kell azért elszontyolodni. Majd meglássuk. Mi baj?

Füles hallgatva álldogált, és bánatosan lógatta a fejét. Micimackó egyszer-kétszer körüljárta.

- Mi történt a farkoddal? - mondta meglepetve.

- Mi történt volna? - mondta Füles.

- Nem látom sehol.

- Tényleg?

- Tényleg. Ebben nem lehet tévedni. Mert vagy van, vagy nincs. És itt nincs.

- Hát akkor mi van helyette?

- Semmi.

- Mindjárt megnézem - mondta Füles, és lassan és óvatosan megfordult, hogy lássa azt a helyet, ahol a farka volt az imént, aztán ráeszmélve, hogy nem látja, visszafordult, lelógatta a fejét, átdugta a két mellső lába közt, aztán hosszú, szomorú sóhajjal csak ennyit mondott:

- Attól tartok, neked van igazad.

- Ritkán tévedek - mondta Mackó.

- Akkor sok mindent megértek - mondta Füles mélázva. - Ez sok mindent megmagyaráz. Nem csoda.

- Valahol elhagytad - mondta Micimackó.

- Vagy valaki elvitte - mondta Füles. - Hasonlít az illetőhöz - tette hozzá hosszú szünet után.

Mackó úgy érezte, hogy valamit mondani kellene, de nem tudta, hogyan segítsen barátján. Mindenesetre elhatározta, hogy segíteni fog.

- Füles - jelentette ki ünnepélyesen -, én, Micimackó, fel fogom kutatni a farkodat.

- Köszönöm, Mackó - felelte Füles. - Igaz barát vagy - mondta. - Nem úgy, mint Némelyek - tette hozzá.

Így hát Micimackó elindult, hogy megkeresse Füles farkát.

Szép tavaszi reggel volt, amikor elindult. Lágy és átlátszó kis felhők játszadoztak boldogan a kék firmamentumon, ráugráltak a napra, mintha el akarnák takarni, aztán megint lemásztak róla, hogy a következő jöhessen sorra. A nap azért igyekezett sütni; és a sövény, amely elhordta már tavalyi, szurkos fenyőruháját, most öregnek és fakónak tűnt a tölgyek vakító divatos, tavaszi öltözéke mellett. Sövényen és cserjén keresztül ballagott Mackó. A rekettye- és hangabokrokon át, buckákon túl és megint vissza, és így végre, fáradtan és éhesen, elérkezett a Százholdas Pagonyba. Mert a Százholdas Pagonyban lakott Bagoly.

"És ha valaki tud valamit valamiről - mondta magának Mackó -, akkor az csak Bagoly lehet, vagy ne hívjanak Micimackónak."

Bagoly a Mogyorósban lakott, öreg házában; ez a ház mindenkiénél nagyobb volt és szebb is, legalábbis Mackónak úgy tetszett, mert volt rajta kopogtató is meg csengő is. A kopogtató alatt a következő felírás volt olvasható:

KRM KPGTTNI H ZT KRJ HGY KNYSSK

A csengő alatt másik felírás ékeskedett:

H NM KRJ HGY KNYSSK KRTK CSNGTNI

Ezek a feliratok Róbert Gidától származtak, ugyanis csak ő tudott helyesen írni az egész erdőben; maga Bagoly, aki egyébként nagy bölcs hírében állott, a tulajdon nevét "Bagoj"-nak írta.

Mackó elolvasta mind a két utasítást, nagy figyelemmel, először jobbról balra, aztán balról jobbra, hogy semmi se kerülje el figyelmét. Majd kopogott, meghúzta a csengőzsinórt, aztán a csengőzsinóron kopogott, és meghúzta a kopogót.

Azonkívül, a biztonság kedvéért, még kiabált is jó hangosan:

- Hé, Bagoly! Eressz be! Itt Micimackó!

És az ajtó kinyílt, és Bagoly kikukkantott.

- No mi az, Mackó? - kérdezte bölcs mérséklettel. - Hogy ityeg a fityeg?

- Nagyon lehangolt vagyok - mondta Mackó -, mert Füles barátom elvesztette a farkát. És nagyon odavan szegény. Nem volnál olyan szíves megmondani a módját, hogy találjuk meg?

- Szívesen - mondta Bagoly. - A szokásos eljárás ilyen esetekben a következő...

- Nem ismerek semmiféle Szokásos Eljárás című állatot. És ételt se. Ételben ismerem a Tojásos Galuskát. Én csak egy szegény medvebocs vagyok, különben is az agyvelőm meg van hűlve, és az ilyen hosszú szavakat nem szeretem.

- Arról van szó, hogy mi a teendő.

- Amennyiben arról van szó, akkor nem bánom - jegyezte meg Mackó engedékenyen.

- Először is díjat kell kitűzni. Ennek pszichikus hatása van.

- Várjunk csak - mondta Mackó, felemelve egyik mancsát. - Hogy milyen hatása van? Nem hallottam jól a szót, éppen tüsszentettél, mikor mondtad.

- Én nem tüsszentettem.

- De igen, tüsszentettél.

- Bocsáss meg, kérlek, de én nem tüsszentettem. Legalábbis nem tudok róla, és az ember rendesen észre szokta venni, ha tüsszent. Különben is nem erről van szó. Arról van szó, hogy pszichikus hatása van.

- Látod, megint tüsszentettél - mondta Mackó szomorúan.

- Jutalomról van szó - mondta Bagoly hangosan. - Hirdetést fogunk közzétenni, hogy tekintélyes jutalomban részesül, aki nyomra vezet Füles elveszett farkát illetően.

- Értem, értem - bólogatott Mackó. - Ami a tekintélyes jutalmat illeti - folytatta álmodozva -, általában szokott nálam lenni, de ma otthon felejtettem - mondta, és bánatosan vizsgálta az almáriumot. - Be kell vallanom, még csak vajat vagy egy kis mézet se hoztam magammal.

- Akkor hát - mondta Bagoly - megírjuk a hirdetést, és kifüggesztjük az egész Erdőben.

- Egy kis mézet se - dörmögte maga elé Mackó, azután mélyet sóhajtott. És megemberelve magát, igyekezett figyelni arra, amit Bagoly magyaráz.

De Bagoly nagyon hosszan magyarázott, egyre hosszabb és hosszabb szavakat mondott, és a végén mindig visszatért arra, amiből kiindult, és kifejtette, hogy az egyetlen személy, aki ezt a hirdetést megírhatná, Róbert Gida személyében található.

- Ő volt az, aki az én felirataimat is megszerkesztette, az ajtó mellé. Láttad őket?

Az egész előadás közben Mackó felváltva igent és nemet válaszolt, behunyt szemmel, néha duplán: "Igen, igen" -, néha értelmesen: "Nem, nem, szó sincs róla" -, anélkül hogy sejtelme lett volna, mire válaszol. Most épp a nemnél tartott.

- Nem láttad? - mondta Bagoly egy kicsit csodálkozva. - Gyere az ajtó elé, majd megmutatom.

Kifordultak a kunyhó elé, és Mackó megint csak megbámulta a kopogtatót, a feliratot és a csengőt, és minél tovább bámulta, annál inkább megerősödött benne valami furcsa emlék, minthogyha mindezt ő már látta volna valahol, valahol máshol, valamikor máskor.

- Csinos csengőzsinór, nem? - kérdezte Bagoly.

Mackó bólintott. - Valamire emlékeztet - mondta aztán -, de nem tudom mire. Honnan szerezted?

- Az Erdőn keresztül jöttem, és így, ahogy látod, ez a zsinór, végén a bojttal, ott lógott ki egy bokorból. Először azt hittem, lakik valaki a bokorban, megrángattam a zsinórt, de senki sem felelt. Türelmetlen voltam, erősebben kezdtem rángatni, egyszer csak a kezemben maradt, s mert senki se szólt, hogy az övé, hazahoztam, és...

- Bagoly - mondta Mackó ünnepélyesen -, rettenetes dolog történt. Ez a zsinór nem a tied. Ez másé.

- Hát kié?

- Fülesé, az én öreg Füles barátomé. Az ő magántulajdona.

- Az övé?

- Amihez méghozzá nagyon ragaszkodott. És még most is ragaszkodik.

 Ezekkel a szavakkal leakasztotta a csengőzsinórt, és visszavitte Fülesnek,

és Róbert Gida visszaszegezte Füles farkát a helyére, és Füles olyan boldog volt, hogy egész nap büszkén csóválta és lengette, és Micimackó is úgy meg volt elégedve, hogy azonnal hazament, egy kis megérdemelt szíverősítő irányában.

 Fél óra múlva, ahogy megtörölte a száját, büszkén énekelni kezdett:Ki találta meg Füles farkát,
talán Ferkó, Mickó, Lackó?
Egyik se!
Én találtam meg, Micimackó!

és egy bónusz kép, hogy az olvasásból felmentetteknek is legyen poszt:D

zolcsi isten éltessen sokáig, és kívánjuk, hogy minden úgy bejöjjön mint a múltkori konyhatündéres:)

az ízléses glittercucc sem maradhat ki, de ezért nem kaptál most tortát:D

lufira még tellett:)

és csak most, csak itt, csak neked pózol 13:)

ezt Blútól:

 ez  lófő meglepetése:D

ezt pedig az öregtől kaptad:D

Íme hát, beavatatlanok, a sokszor megénekelt és magasztalt tejszínes paradicsomszószom receptje.

Kell hozzá egy doboz ilyen:

Aztán egy fél doboz ilyen:

Valamint kell még hozzá szárított bazsalikom, kakukkfű és oregánó.

Elkészítési metódusa pediglen a következő:

Fogunk egy kis lábast, ebbe beleöntjük a pajcsompürét. Fogjuk a zöldfűszereket, meg az ügyesebbik kezünk hüvelyk-, mutató-  és középső ujját, és a bazsalikomból 3, a kakukkfűből és az oregánóból 1-1 háromujjas csipetet* hintünk a paradicsompürére. Kerüljön bele egy csapott kávéskanál só is. A lábast ezután feltesszük a tűzhelyre, alágyújtunk és folyamatos keverés mellett felforraljuk, majd csendesebb tűzön addig kevergetjük, míg kicsit be nem sűrűsödik (kb. 5 perc). Ezután hozzáöntjük a tejszín felét, megvárjuk, míg felforr, újabb 2 perc sűrűsítés következik. Ha az idő letelt, a lángot (petrót, lángot, indukciót) elzárjuk és tálalhatjuk is az időközben kifőzött tortellinihez, raviolihoz reszelt sajt kíséretében.

*Azért háromujjas, mert Jamie Oliver is így csinálja.

Miért jó ez a szósz?

Azért, mert szeretem, mert finom, és mert olcsó. Egy dobozos pajcsom (akciósan most 125, egyébként 160-170 Ft) és egy fél doboz tejszín (kb. 80 Ft, tehát összesen 240-250 Ft) árából kijön több, mint egy tasak ilyen:

Jó étvágyat kívánok!

Fogyasztás után pedig hallgassunk egy kis grindcore-t. =) 

ha valaminek két oldala van, MMKK meg kell vizsgálni az összes lehetőséget:)